|
|
|
|
| | OFF
Jó az Xbox360? Kiváncsi vagyok a véleményedre. Egyik pajtim nemrég vett egyet és nagyon meg van vele elégedve.
ON
|
|
Nem vagyok egy hardcore gamer, de én is elégedett vagyok vele, Az új dashboard lehetővé teszi, hogy a hdd-re installáljuk a játékokat, így számomra a legnagyobb hátránya, a hangos működés többnyire megszűnt, illetve elviselhetőbbé vált. A játékok hangulata egyrészt a kiváló controllernek köszönhetően jobb, mint PC-n. Az NHL09-nél maradva ugyanazon a néven futó szoftver össze sem hasonlítható a két (PC vs X360) platformon, természetesen a X360 a jobb. Az egy az egyben portolt játékok esetén ugyanaz a feeling, mintha a PC-n az X360 receiverrel nyomnád tv-n nagy felbontásban. Érdemes legalább azt kipróbálni, mert az X360 controllere sokkal jobb, mint a PC-sek. (Vettem PC-sből is pár fajtát, de már egy ideje használaton kívül vannak.)
Egyetlen hátránya a PC-hez képest, hogy drágábbak a játékok. |
|
Én szinte nem is játszom PC-n, csak egykét játékkal (meg a régi Nintendo 64-es cuccokat tolom amióta leszedtem egy emulator-t), mindig is konzolos volt. Ebből fakadóan a PC-s játékokat is PS2-es controller-rel játszom. Amúgy ha most nem erre (az alul mellékelt képen látható) szépségre gyűjtenék, akkor valószínűleg egy X360 lenne a következő befektetésem. :)
|
| |
|
|
Válasz bulletproof hozzászólására (#2198) |
|
|
|
|
|
|
|
Nagyon jó! Tetszik amit mutatunk eddig, persze még messze nincs vége a meccsnek, emlékezzünk mi volt az EDM ellen. De eddig tényleg nagyon jók vagyunk. A védekezésünk jóformán tökéletes volt ebben a 20 percben, a CGY-nak egy komoly helyzete sem volt. Na most ezt kéne még valahogy fenntartani 40 perc erejéig.
Backes amugy kifejezetten jó idén. Féltem kicsit az offer sheet match-elése után, hogy kicsit elkényelmesedik, így hogy három évig fix 2,5M-t keres, de szerencsére nem. Kapar, ott van ahol kell, és ha már ott van, be is veri a kipattanókat. Ha nem hagy alább a lelkesedése, vidáman össze jöhet neki egy 20 gólos szezon, és akkor azt hiszem mindenki nagyon elégedett lehetne.
A másik gólunk meg egy igaz szépségdíjas találat volt! Boyes ahogy bekígyózott a védők között, hát az nem mindennapi volt. Berglund a gól után egyből rá is mutatott Brad-re, hogy "Ez igen, ezt te csináltad meg!". Amúgy Bumps is már a 7. góljánál tart, elég jól belelendült mostanában, sikerült felvennie a ritmust, én nagyon elégedett vagyok vele.
Aki még kifejezetten tetszett ebben a harmadban az Colaiacovo. Volt egy szenzációs diving mentése, és kiosztott egy elég szép hit-et is. Most úgy látom élvezi a játékot, szóval csak így tovább!
De mondom mégegyszer, messze van még a végső dudaszó, úgyhogy csak remélni tudom, hogy nem alszunk el (mármint a csapat, nem mi ).
|
| |
|
|
|
|
| OFF
Jó az Xbox360? Kiváncsi vagyok a véleményedre. Egyik pajtim nemrég vett egyet és nagyon meg van vele elégedve.
ON
|
|
Nem vagyok egy hardcore gamer, de én is elégedett vagyok vele, Az új dashboard lehetővé teszi, hogy a hdd-re installáljuk a játékokat, így számomra a legnagyobb hátránya, a hangos működés többnyire megszűnt, illetve elviselhetőbbé vált. A játékok hangulata egyrészt a kiváló controllernek köszönhetően jobb, mint PC-n. Az NHL09-nél maradva ugyanazon a néven futó szoftver össze sem hasonlítható a két (PC vs X360) platformon, természetesen a X360 a jobb. Az egy az egyben portolt játékok esetén ugyanaz a feeling, mintha a PC-n az X360 receiverrel nyomnád tv-n nagy felbontásban. Érdemes legalább azt kipróbálni, mert az X360 controllere sokkal jobb, mint a PC-sek. (Vettem PC-sből is pár fajtát, de már egy ideje használaton kívül vannak.)
Egyetlen hátránya a PC-hez képest, hogy drágábbak a játékok.
A mai meccshez visszatérve tényleg jól megy Backes-nek, és ma már kétszer harangoztak. (A bunyó utánit nem is számoltam)
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#2197) |
|
|
|
|
|
|
|
OFF
Jó az Xbox360? Kiváncsi vagyok a véleményedre. Egyik pajtim nemrég vett egyet és nagyon meg van vele elégedve.
ON
|
| |
|
|
Válasz bulletproof hozzászólására (#2196) |
|
|
|
|
|
|
|
Megvolt a mai meccs első fight-ja!!! Nem mértem le, de nekem hosszabbnak tűnt, mint egy 3 perces menet a ringben, (Akadt a steam ) Kemény gyerek ez a Janssen, bár ezt a menetet nem lehetett egyértelműen neki adni.
Amúgy ma úgy érzem nyerünk! Rosszul állítottam be az órát, és egy órával korábban keltem, amit arra használtam, hogy a mai meccset lejátszottam X360-on az NHL09-cel. Ott (is?) simán nyertünk, bár Janssen sora pályára se lépett.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Perron-ra utaznak a Flames védői. Nem tetszik ez nekem. Ha Perron is megsérülne... Áh, inkább bele sem megyek ilyen dolgokba.
|
| |
|
|
|
|
Nekem egyébként csak a "töki-sor" tetszik, a többi nem. Kiváncsi lennék hogy Mason szerepeltetésében mennyire van benne Legace múltkori nyilatkozata, mikor a sajtóban sirt hogy de szar volt a védelem és nem segitette ki rendesen az Edmontom meccsen, mindezt már akkor mondta amikor már Mason védegetett... ez azért nem szép, mármint még ha igaz és jogos is (mert amúgy igaz) akkor se a sajtóban kéne emiatt pampogni. Lehet AM berágott kicsit? Mert mióta ő van az ilyen konfliktusok nem nagyon kerültek a közvélemény elé.
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#2193) |
|
|
|
|
|
|
|
Éredekes sorok. Backes jól ment az emúlt meccsek többségén, kiváncsi vagyok fel tud-e nőni az első sorhoz. Steen meg két kaparós playa mellett... Nem tudom, nem hiszem, hogy jól fogja ott érezni magát, pláne, hogy ő alapvetően center és ügyes szélsőket kéne kiszolgálnia. Ez nem az a sor, valljuk be őszintén.
Annak viszont örülök, hogy Mason kezd, mégpedig abból az egyszerű okból kifolyólog, hogy AM határozott! Most Mason-nek adta a bizalmat a múltkori bukó ellenére is. Ezt a határozottságot nem mindig láttam tőle a sorok összeállítását illetően.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2192) |
|
|
|
|
|
|
|
David Backes - Keith Tkachuk - Brad Boyes
T.J. Oshie - Patrik Berglund - David Perron
Alex Steen - Jay McClement - Yan Stastny
B.J. Crombeen - Cam Paddock - Cam Janssen
Eric Brewer - Roman Polak
Jeff Woywitka - Barret Jackman
Jay McKee - Carlo Colaiacovo
Chris Mason
Ja és itt van JD-től pár szó Kariya állapotáról:
“It’s not a serious injury. It’s just taking longer than we expected. But it’s not a serious injury. It just needs time.”
Nesze semmi...
|
| |
|
|
|
|
Igaz, bár mondjuk azt is mondhatnánk, hogy hát az idei szezon hátralévő összes meccse belefér, mert mi nem fogunk a POért harcolni sajnos. Na mindegy, nálam is inkább a 'türelem' szócska a hangsúlyos, én majd egy olyan 20 meccs után fogok itélni róla valamit, sőt igazából akkor mikor McDonald visszatér, mert várhatóan akkor csúszik csak le a 3. sorba Steener, addig van ideje, és az már tekintélyes idő a bizonyitásra. Ha még akkor is, sőt ha még egész évben se mutatja meg amit várunk, nálam még akkor is van egy éve, hisz még jövőre is él az 1.7M-es szerződése, ami csak annyival drágább mint mondjuk McClement-té, amennyivel jobb játékos McClementnél, szóval ha minden kötél szakad, és bukó lesz a srác, még akkor is egy évig itt lehet McClement helyén egy évig. De ez számomra a legrosszabb verzió, ennél azért többen bizok, és akkor még mindig ott van Coco, szóval a csere értékelésével is jobb ha várunk 2010 teléig, akkor jár le mindhárom a cserében részt vett skac szerződése. Max visszahozzuk Stempy UFAként
|
| |
|
|
Válasz bulletproof hozzászólására (#2189) |
|
|
|
|
|
|
|
Én azt várom, hogy ilyen kezdőcsapattal álljon fel a Blues: Perron-Berglund-TJ EJ-Cole Big Ben
Szép jövő előtt álltok. És lassan lesz nyugaton is csapat, amelynek szurkolhatok a playoffban! :)
|
| |
|
|
|
|
Na végre, Oshie visszatér. A három, egy sorba kerülő fiataltól sokat várok. Igaz, még Oshie formán kívül lehet, de ha pontokat nem is, kreatív és lendületes játékot mindenképp elvárhatunk tőlük.
Úgy néz ki lesz online közvetítés és az NASN is adja élőben. Azt hiszem ma nem hagyom ki a meccset.
Steen-re visszatérve, én nem vagyok annyira bizakodó vele kapcsolatban, mint Laci. Már volt pár mérkőzésnyi lehetősége, amivel nem nagyon tudott élni. A tehetsége tényleg látszik, de nem nagyon tudott alkalmazkodni az új helyzetéhez. Ha ebből a 60%-ig AHL-es csapatból sem tudott kitűnni, és még időszakosan sem tudott vezér lenni a sorában, akkor mi lesz vele, ha felépülnek a sérültek. 3-4 sorban lesz a helye, a jelenleginél kevesebb jégidővel. Ez a liga nem engedi meg, hogy valaki 20-25 meccsen át ismerkedjen a légkörrel. Abszolút nem érzek (még?) megerősítés arra, hogy jó húzás volt a torontói csere.
Megint előjön a draft démona, hiszen ha egy 5. körös játékost cseréltünk két 1. körösre, akkor elméletileg azzal nagyon jól kellett volna járnunk.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Nagyszerű. és ha minden igaz ma Perron-Berglund-Oshie sor lesz, remek! Pont erre vártam hogy egybe rakja e őket AM és most úgy néz ki hogy igen.
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#2187) |
|
|
|
|
|
|
|
Steve Regier-t visszaküldtük Peoria-ba. Oshie pedig valószínűleg már játszani fog pénteken. Én már nagyon várom vissza TJ-t, igazi színfoltja volt a csapatnak amíg meg nem sérült, úgyhogy remélem ott folytatja ahol abbahagyta.
|
| |
|
|
|
|
Steen-nek szerintem több idő kell még, engem nem nagyon "zavar" hogy még nincs pontja például, mert csórikámnak X év után kell ismét támadóbb szerepben fellépnie, teljesen új környezetben, más médiaviszonyok között (ez mondjuk pozitiv inkább mint Torontóban), teljesen önbizalomvesztett játékosként jött ide. Na nem ragozom, lényeg hogy szerintem felé azért türelemmel kell viszonyulni, mert nem szar játékos, ez nálunk is látszik, legalábbis én észrevettem ezeknek a jeleit.
Meg persze tényleg nem lenne utolsó ha legalább Kariya meg TJ visszatérne, utóbbinak lassan lejár az ideje amit mondtak. Boyes viszont elég csoffadt mióta nincs mellette Andy, nagyon összepasszolt a játékuk végig. Néha ő is úgy el tud tűnni, ha szar passzban van, de akkor annyira látszik, hogy egy az egyben se jön be semmi csel a védők ellen, máskor meg úgy karistol el ahogy akar. De legalább ő bármikor veszélyes tud lenni a semmiből is.
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#2185) |
|
|
|
|
|
|
|
Steen helyet cserélt Bumps-szal, így most második soros volt. Ami azt illeti, mind ő, mind Coco elég észrevétlenek voltak, de ez szinte mindenkire igaz. Leginkább Berglund-on láttam az akarás jeleit, és még McC sem volt rossz a maga módján, de a többiek tegnapi teljesíménye kuka.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2182) |
|
|
|
|
|
|
|
Igy van, talán miatta várom legjobban az idei VB-t, nameg persze a mi fiaink miatt. Még nő annyit hogy akkora legyen mint Ovecs, kicsit dolgozik a védekező játékán, és berakjuk Berglund mellé azt szevasz :) De összességében az idei top10 biztosan nagyon jó lesz, és mi meg biztosan itt húzunk majd, szóval az se baj ha nem ő lesz a végén, de jó lenne, legalábbis jelen állás szerint.
|
| |
|
|
Válasz Johnnyka hozzászólására (#2183) |
|
|
|
|
|
|
|
Nekem is ő a kedvemcem, de kétlem, hogy mi őt hozzuk el...pedig de jó lenne, rohadt jó az a kölyök.:-))
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2182) |
|
|
|
|
|
|
|
Jó hát a Wild akkor is jobb csapat nálunk ha teljesen épek vagyunk, igy lefejezve meg pláne... Steen és Coco milyen volt?
Egyébként nem kell aggódni, mindjárt kezdődik a VB és megnézhetjük hogy jövőre melyik fiatal hoz majd kreativitást a játékunkba, Tavares, Hedman, MSP (én őt akarom), Schroeder, Schenn, stb... :)
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#2181) |
|
|
|
|
|
|
|
Tényleg nincs mi miatt bánkódnod. Én végül felkeltem... Nem kellett volna...
Oshie, Kariya és Andy Mac formájában a kreativitás hiányzik ebből a csapatből nagyon. Most talán mindössze Berglund és Perron képes arra, hogy bevigye a korongot a támadó harmadba, a többiek csak belövik a sarokba, aztán versenyfutás, és így egy csomó helyzetet (illetve már a helyzet kialakulásának lehetőségét) elszúrunk.
Néztem kb 50 percet a meccsből, de ez alatt kettő darab igazi gólszerzési lehetőségünk volt, legalábbis én ennyit számoltam. Igaz az egyiknél Backstrom olyat védett amivel valószínüleg meg is fogja nyerni a hét legszebb védéséért folytatott versenyt, bár ez édesmindegy, hogy őszinte legyek.
Megérdemeltük a vereséget, ennyivel jobb volt most a Wild.
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2180) |
|
|
|
|
|
|
|
Nekem se sikerült felkelni, de talán nem is bánom...
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#2178) |
|
|
|
|
|
|
|
Kijött az u20-as amerikai VB keret, McRae nem került be... :((( nem is nagyon értem ezt a döntést. Pasha, Cole és Fairchild viszont ott lesznek a csapatban.
|
| |
|
|
|
|
Félek le fogok maradni a mairól. Ez a 2:00-ás kezdés a lehető legrosszabb most nekem... :S
Nem tudom, meglátjuk mi lesz, lehet, hogy mégis felkelek, de kétlem.
|
| |
|
|
|
|
Sanszos hogy ma is Mason véd, lassan elnyeri Mannytől az első számú kapus posztját. Vagy ha nem is, de legalább elég jól véd mostanában, végre...
|
| |
|
|
|
|
A friss Prison Break (A szökés) részben feltünkt pár Blues játékos neve, mivel állitólag a sorozat egyik irója st. louisi és nagy hoki fan, ime:
Mike Tkachuk, Trevor Backes, Dan Stastny, Lee Berglund, Ryan Oshie, Ben Brewer, Enson Johnson :))
De nem először van ilyen a sorozatban, egy korábbi évadbeli részből is van egy kép:
Agatha Ovechkin
|
| |
|
|
|
|
| Jól látom, megvan Walt 1000. pontja, ráadásul gólt lőve szerezte? |
|
Ki korán kel, egész nap álmos marad ... de megtaláltam, amit hiányoltam innen
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2162) |
|
------------ XXX |
|
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#2172) |
|
|
|
|
|
|
|
Az utóbbi időben már minden féle lehetőség volt, nem nagyon tudni, pláne hogy szerintem dezinformálnak... Szóval nemtudom.
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#2172) |
|
|
|
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2169) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
Válasz LeClair hozzászólására (#2170) |
|
|
|
|
|
|
|
Tkachuk megszerezte az 1000. pontját PPG formátumban
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#2168) |
|
|
|
|
|
|
|
Amúgy ti mikor szándékoztok játszatni Kariya-t?
|
| |
|
|
|
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Előfordul, a baj az lett volna ha nem kelsz fel
Egyébként meg röhej hogy nem lehet látni semmit a meccsből, érdekelt volna a Walt gól utáni ünneplés. Mondjuk az nem lep meg hogy Atlantába nem járnak a nézők a meccsre, de hogy a TV-stábok se...
|
| |
|
|
Válasz Ricco hozzászólására (#2166) |
|
|
|
|
|
|
|
Elaludtam a második harmad elején. :S
|
| |
|
|
|
|
ott a győzelem
|
| |
|
|
Válasz Laci05 hozzászólására (#2164) |
|
|
|
|
|
|
|
jól tüzeltetek idáig
|
| |
|
|
|
|
Jól látom, megvan Walt 1000. pontja, ráadásul gólt lőve szerezte?
|
| |
|